Rosé kóstoló több szólamban!
Lassan elkezdődik a rosé szezon. Amíg nálunk egyre divatosabb a rosé téma, addig tőlünk nyugatra a Prosecco lett az egyik sláger. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy a válság hatására a Champagne fogyasztók egy része elkezdett keresgélni a lényegesen olcsóbb habzóborok között. Magyarországon is egyre többféle habzóbor készül, és megcsillant a remény, hogy a pezsgőkultúránk is visszakacsint a 100 évvel ezelőtti dicsőséges múltra.
Összességében elmondható, hogy érdemes lenne többféle rosé stílust kipróbálni, elterjeszteni, mert akkor sokkal szélesebb lehetne a rosék felhasználásának a tárháza, és még tovább nőhetne ez az amúgy is gyorsan fejlődő rosé ágazat. Arról nem is beszélve, hogy populárisabb rosékkal új fogyasztókat lehetne becsábítani a boros körforgásba.
Egy bárány vacsorával egybekötött rosé vacsorán jártam. Bár a menü is jó volt, én inkább a borsorral foglalkoznék. Viszonylag széles véleményt kaptam, mivel több, mint 40-en voltak a vacsorán, és a többség nem rejtette el előlem a véleményét.
Aperitifként egy Gere Frici habzóbor érkezett, és egy Szentesi Pinot Noir pezsgő. Teljesen más műfaj, egészen különböző stílusok.
A Gere Fricinél a csomagolására külön ki kell térnünk. Lehet szeretni vagy nem (nagyon sznob, cicás ez a pink stílus, de nekem ettől függetlenül bejön, pedig nem vagyok cica), de azt el kell ismerni, hogy látványos és egyben a csavarzár miatt igen praktikus is. Belsőleg is trendi a bor. Szinte már fehérbe hajló, viszonylag halovány rosé szín. Ehhez képest markáns, intenzív, friss, üde, virágos illataromák jellemezték. Ízben nagyon technikai bort kaptam, de egy habzóbortól ez tökéletes. Én hiányoltam az intenzívebb gyümölcsaromákat, de ez nem kötelező elvárás egy habzóbortól. Tökéletes nyári üdítő lehetne, de nem lesz, mert április elejére elfogyott az összes. Talán majd jövőre több lesz, vagy más lesz az időzítés. Az este egyik közönség kedvence volt nálam, 5 pont.
Szentesi József 2009-es Pinot Noir pezsgője sok szempontból a Frici ellentéte volt. Külsőleg semmi extra, de aki ismeri a borosgazda borait és szakmai alázatát, az látatlanban is biztos lehet benne, hogy egy igazi pezsgőt fog kóstolni, ami már önmagában is különleges
(Magyarországon borkultúráról már beszélhetünk, de pezsgőkultúra még nagyon messze van). A 3900 forintos bolti ár nem kevés, de hát a kézi (értsd szó szerint, mivel ezeket a palackokat egyesével rázzák és forgatják a pezsgőkészítés alatt) munkának ára van (sajnos vagy szerencsére?). Illatában nekem most visszafogott volt, de enyhe ásványosság érezhető benne. Ízében komplexitás mellett az érett gyümölcsök a legjellemzőbbek, krémessége egy diszkrét eleganciát ad neki. Nem champagne-okhoz kell hasonlítani, mert az (egyelőre) értelmetlen lenne. Aki viszont szeretne a hazai pezsgőkészítés újraélesztésében részt venni, annak kötelező megkóstolni. A vacsorán kiderült, hogy nem egy populáris darab, mert a többség nem rajongott érte. Lehet, hogy nem is volt tökéletes formában, de nálam így is erős 6 pontot érdemelt.
Az első klasszikus rosénk a gyöngyöstarjáni Benedek Pincészet 2010-es kékfrankos roséja volt. Ez a rosé az igen ambiciózus fiatal Benedek Péter borász egyik húzóterméke már évek óta, személyes véleményem szerint az egyik legjobb ár-érték arányú rosé folyamatosan. Málnás illatával és vibráló stílusával évről évre egyre több rajongót szerez magának. Ebben a 2010-esben kicsit soknak éreztem a savakat (2010-ben ez azért egy általános probléma), de többeknek nagyon tetszett. Abban is megegyeztünk, hogy kiváló fröccsbor lesz a nyárra. Ez a bor jelenleg nálam 4 pont, de korrekt ára miatt best buy tétel!
A Sauska borok ma erőteljes marketinggel és igen hatékony designnal dübörögnek az országban. Lehet azt a fajta újvilág stílust nem kedvelni, ami árad az összes borukból. Azt viszont el kell ismerni, hogy sok szempontból etalon, presztízs termékcsaládot hoztak létre, ami még a válság ellenére is igen jól eladható egy széles rétegnek. Ennek függvényében vizsgáltuk a Sauska rosét, ami az egyik legdrágább bor a saját kategóriájában jelenleg. Illatában intenzív eper, amely később az ízében is visszaköszön. A savkészlete intenzív, de egyáltalán nem bántó. Abszolút technológiai bor, de nagyon egyben van. 6 ponton gondolkoztam, de a nehéz évjárat miatt, és azért, mert abszolút közönség kedvenc volt végül 7 pontot adtam neki.
A Takler rosé 2010 új ruhába öltözött, és a rózsaszínű csavarzár jól áll neki. Tipikus reduktív rosé, amelyet a kadarka fűszeressége tett érdekessé. Se nem imádták, se nem utálták a kóstolók, nálam pont 5 pont.
Bock rosé. Ettől a névtől mindenki sokat vár, már látatlanban is. Évek óta az egyik top rosénak van kinevezve, és ehhez mérten elég borsos az ára. Ettől függetlenül ez a bor most nem sok különlegességet mutatott. Mivel hibát sem találtam benne, ezért a 4 pontot megérdemli, még ha rezgett is a léc. Ár-érték arányban nem jó vétel, de azért még adok neki egy esélyt idén nyáron vakon is. Érdekes lenne megkóstolni a pincészet másik roséját is, ami 100 % kékfrankosból készül, és citromsárga designnal kerül forgalomba.
Nem véletlenül maradt a főételhez a Németh János Pincészet 2010-es kékfrankos roséja. Az előző rosékhoz képest egy sokkal természetesebb ízű, érettebb, már-már sillerbe hajló rosébort kóstolhattunk. Ízében a piros bogyós gyümölcsök mellett, enyhe barackosság is felfedezhető. Ízben komplex és hosszú utóízzel rendelkezik. Tökéletes ételbornak gondolom, és ezzel szerencsére a többség is egyetértett, a főétel elfogyasztása után is. 6 pont, könnyed szívvel!
A sor végére egy több szempontból is szokatlan bor került. Magyarországon nem szoktunk 1 évnél idősebb rosékat kóstolni (kivétel persze azért van, pl. Kaló Imre Szomolya), és a nem száraz, de mégis komoly rosékategória is ritka, pedig a gasztronómiában mindenképpen lenne helye, és szerintem kereslet is akadna rá. Az Istvándy Pincészet 2009-es félszáraz Cabernet Sauvignon roséja pont ilyen. Viszonylag sokszor volt szerencsém ezt a bort megkóstolni az utóbbi egy évben, és igazán előnyére fejlődött, egészen odáig, hogy most már rosé nagyasszonynak nevezném. Érett illat és íz aromái vannak, amelyben a cseresznye mellet a csipkebogyó is előtérbe kerül. Jól áll neki, hogy félszáraz, a rebarbara torta mellett is megállta a helyét. Egy igazi különlegesség! Tavaly nyáron 5 pontról indult és most már 7 ponton jár. Ki tudja, hogy még fejlődhet-e…. Van valakinek még belőle?
Kóstolt tételek….mit? hol? mennyiért?
Gere Frici Habzóbor Bortársaság 2.400. Ft.
Szentesi József Pinot Nori pezsgő Kézműves Borok Háza/ Pincearon.hu 3.950. Ft.
Benedek Kékfrankos rosé 2010 Vinoport Borbár 1.200. Ft.
Sauska rosé 2010 Bortársaság 1.700. Ft.
Takler rosé 2010 Bortársaság 1.550. Ft.
Bock rosé 2010 Bortársaság 2.000. Ft.
Németh János rosé 2010 Vinoport Borbár 1.300. Ft.
Istvándy Pincészet Cabernet Sauvignon rosé félszáraz Vinoport Borbár 1.900. Ft.